diasporalibrary

Szól a kakas már...

Megjelent a Magvető gondozásában 1975-ben

ISBN 9632700139

528 oldal

Hídavatás – elbeszélés

Szól a kakas már..kisregény

Tomson kapitány – regény

Retro izraeli-magyar házikönyvtárak polcait böngészve néhány korjellemző író biztosan nem hiányzik a polcokról. A Berkesi, vagy Szilvási név ismerősen csenghet még a fiatalabb generációk számára is, attól függetlenül, hogy könyveiket valószínűleg nem olvasták. Én azonban bevallom igen, de amint nosztalgiázva végigfut a szemem az ismerős címek között megtorpanok. Szól a kakas már…Erről még csak nem is hallottam, a borítón az áll, hogy szereplőivel találkozhattunk a színpadon is a „Viszontlátásra, Harangvirág” színműben igaz, hogy régen volt az már, 1975-ben.

Berkesi karrierje stílusosan maga is egy Berkesi-történet, akár meg is írhatta volna egyik regényében: 45-50 között a Honvédelmi Minisztérium Katonapolitikai osztályától egyenesen az ÁVH-hoz került, mint katonai elhárítási vizsgálótiszt, de az elhárítás olyan jól működött, hogy végül önmaga sem menekült. Koncepciós per gyanújával 50-54 között börtönben ült majd rehabilitálták. 56-ban a felkelők ellen harcolt. Dolgozott a Filmtudományi Intézetnél, mint igazgató, a Magvető kiadónál, az Elzett Műveknél, mint kulturális tanácsadó (kár, hogy ilyen munkakör ma már nem létezik), végül a Nagy Lajos Irodalmi Művészeti Társaság titkára. Viharos katonai karrierjének tapasztalatait a politikai és/vagy kémregények terén hasznosította. A Szól a kakas már… három egymáshoz műfajilag kapcsolható írást tartalmaz, a Hídavatás a Tomson kapitány rövid előtörténete.

Tomson kapitány, alias Bódi Géza élete tipikus kémstory, a szegény proligyerekből némi „Várnagy-úri” segédlettel, a szülőktől örökölt nehéz fizikai munkásélet helyett tehetséges zeneszerző, tanult értelmiségi válik. Tanulság: az élethez nemcsak tehetség, de legalább annyi mázli is kell. Bódi Gézának bőven kijut a szerencsés lehetőségekből, zenésztársaival néhány évre Törökországba igazol, majd a szerződés lejártával visszatér Magyarországra. A háború utolsó évét írjuk.

A kémregények sikere a háttér kidolgozáson és az izgalom fokozásán áll vagy bukik, ebben a vonatkozásban Berkesi kétségkívül nem egy le Carré, hogy mégis miért volt ennyire népszerű a maga korában? Remekül hasznosította politikai-katonai tapasztalatait, íróasztala mögül finom tollvonásokkal tudta a koncepciós ügyek szövevényét, az érzelmi és hatalomszálakat összehangolni. Tomson kapitány annak az id. Bódi Gézának a fia akinek akaratlanul is lelkén szárad legjobb barátjának halála (Hídavatás). A cattarói matrózok lázadását (1918. febr. 01.-03.) követően minden tizedik embert kivégeztek, Csethe Sándorra a ravaszt barátjának, Bódinak kellett meghúzni. A tűzparancsot az a Zentay adja ki, aki háttéremberként, konspiráció-szakértőként végig kíséri a regényt, az emberi természet ismerőjeként azért adta ki a parancsot, mert tudta, hogy a szerencsétlen matróz így vagy úgy a saját halálos ítéletét írja alá, és aki az életéért küzd, azt mindenre rá lehet venni. Tisztességesebb lett volna megtagadni a parancsot, de könnyű ezt mondani, hiszen várta otthon a családja. Meghúzta hát a ravaszt és ezzel évekre meghosszabbította haláltusáját. Halott barátja képe végig kísértette, ráadásul harc- és elvtársainak sem merte megmondani az igazat, félt a kiközösítéstől és fiával szemben sem tudott őszintén megnyílni. Nagy árat fizetett az életéért, Zentay ezt jól tudta és ki is használta a végsőkig. A lapokban megjelent halálhíre szerint munkás volt, tengerész, első osztályú matróz, aki ittas állapotban a Dunába vetette magát. Kevesen tudták az igazságot, józanabban már nem is végezhetett magával, halálával a fiát akarta megmenteni, akinek azt üzente maradjon külföldön ameddig tud. Eközben a fiú apjához hasonlóan csak egy, a körülményekhez képest kellemes és nyugodt életre vágyik, amit éppen a körülmények nem tesznek lehetővé. A Berkesi történetekben a szereplők válaszútján a jó és rossz mindig nagyon is egyértelmű. Tomson kapitány túlságosan értelmiségi ahhoz, hogy semleges maradjon, főleg azok után, hogy szembesül apja múltjával, a rossz ki van zárva, a jó oldalra állni viszont meglehetősen kockázatos. Bódi Gézához a sors mégis kegyesebb, mint apjához volt, neki nem kell a barátjára meghúznia a ravaszt, viszont maga ellen kell fordítania. A háború végnapjaiban kettős ügynökként magára marad, egyetlen tanúját, a matrózlázadás tizedik emberének fiát, az egyetlent, aki mellesleg igazolhatná őt, neki sem sikerül megmentenie. Mindenki konspirál, az ellenállók versus kommunisták, az úgynevezett liberálisok versus a kapzsi és szélsőséges egyházi oldal arról nem beszélve, hogy a győztes amerikaiak is kiábrándító arcukat mutatják, mivel képesek vagyonokat érő műkincsekért cserébe náci bűnösöket szökni hagyni végül az sem segít rajta, hogy kiderül, a törökországi szerződést biztosító ügynökség, az angol titkosszolgálatok fedőszerveként működik. Az őszinte szerelem és bajtársiasság is meginog, olyan időkben amikor konspiráció átveszi a helyét a józan észnek, amikor a nagyon igaznak tűnő látszat Tomson kapitány, alias, Bódi Gáza, alias náci ügynök ellen fordul. Kémregények végkifejletétől eltérően a végén minden jóra fordul, apja emlékétől és legjobb barátai halálától megtörten ugyan, de Tomson kapitány önerejéből tisztára mossa magát és visszakapja a szeretett lány bizalmát is, mert igazság mindig a jó oldalán áll. A népmesék szerint és az író olvasatában bizonyosan, valószínűleg ez is hozzájárult hajdani népszerűségéhez és az is, ahogyan egyszerűségében nevén nevezte az igazságot. A háború utolsó éveit élő Budapestről olvashatjuk:

...Egy alkalommal megkérdeztem tőle, hogy neki személy szerint mi baja van a németekkel, tudja-e, hogy mit akar Hitler, mi a lényege a nácizmusnak. Kiderült, nem tudja. 

Akkor hát miért gyűlölöd a nácikat?- kérdeztem

- Csak.

Igazi női indoklás volt. Csak mert így illik. Mert azok, akikhez önmagát méri, tisztel és becsül; szülei, Szathmáry báró, Thurzó professzor, Ricsiék szintén gyűlölik a fasisztákat. A gyűlölet persze önmagában is elegendő a harchoz, de a Gullberg-féle felderítő munkához kevés, nem engedhetem meg, hogy eszköz vagy áldozati bárány legyen a titkosszolgálatok nagyon kegyetlen és rendkívül bonyolult küzdelmében.

Megcsókoltam és azt mondtam neki:

- Julikám, én majd szólok, amikor harcolni kell. És akkor együtt fogunk harcolni.

Igen ezt mondtam neki, bár semmi kedvem nem volt a harchoz…

 

 

Berkesi jól bevált módszerével, itt a nők szemével láttat olyan dolgokat, amelyekre úgy látszik a férfiak képtelenek. Paula Simonffy arra kéri férjét, hogy figyelmeztesse barátját a veszélyre, aki viszont meghátrál. Szerinte a nyilasok is az oroszok ellen küzdenek, ezért kell együtt harcolnia velük. Dilemmája elbizonytalanítja. Elveszti józan ítélőképességét, hiszen ő az oroszok ellen harcol és minden jel arra mutat, hogy barátja a kommunistáknak dolgozik. Bár a maga módján végsőkig próbálja védeni barátját, de két oldal között inogva végül az életével fizet. A kémregényekben mindig eljön a pillanat, amikor a főhős magára marad, kétesélyes az életben maradása is. A legrosszabb ami még történhet, hogy az ügynök, esetünkben Deák elveszti bizalmát szerelmében, akiről kiderül, hogy Molcke ezredes besúgója. De hogyan lehet náci besúgó, egy olyan szép és okos orvostanhallgató lány, mint Márkus Anita, aki tanulmányai mellett zsidómentő hamis papírok beszerzésével foglalkozik és hogyan történhet meg, hogy egy ügynök ekkorát tévedjen érzelmeivel kapcsolatban? Az életben bármi megtörténhet, Ha lehetséges, hogy köztiszteletben álló kommunisták a nácik oldalára álljanak, akkor minden lehetséges, de az még Molckét is meglepte, hogy valójában ki volt Harangvirág.

Az alábbi idézetből kiderül, milyen kódrendszer működött akkoriban, hiszen a kémek különösen, a kettős ügynökök nem használhattak semmilyen árulkodó jelet, ha megfejtjük az üzenetet, azt jelenti, hogy kémkedésre alkalmasak vagyunk! Ami viszont számomra sajnos nem elég világos, a címadódalt egy brassói születésűnek miért kell ismerni és leginkább azt nem értem, hogy miért lett felcserélve a „ha az Isten néked rendelt, tied leszek már" sor. 

…- Tanár Úr, igaz, hogy nyugatra települünk?

Deák az ablakhoz lépett. Olyan sűrű volt a köd, hogy nem látta az úttest túloldalán meghúzódó házakat.
- Rémhír ez, Taube. Kacsa. Kihajolt, és lenézett a mélybe. – Nem hallotta a reggeli hadijelentést? Alapvetően megváltozott a helyzet. Bugacon tönkreverjük az oroszokat. Sztálingrádtól fütyörészve jöttek, de vége a fütyörészésnek. Bugacon megtanítjuk a vörösöket kesztyűbe dudálni. Egyébként piszok sűrű köd van. Mi a véleménye erről?
-  Ma nem lesz légiriadó. Nyugodtan dolgozhatunk.
- A köd jól vezeti a hangot ugye? Nem várta meg Taube válaszát, folytatta. Kiáltson csak valamit. Taube az ablakhoz ment. – Mit kiáltsak, tanár úr?
Deák hirtelen észrevette az utcán strázsáló kapuőrt.
- Kérdezze meg az őrtől, hogy bejöttem-e már? Fogadjunk, hogy nem látott.
Taube beszívta a levegőt.
- Hé! Bajtárs! Deák zászlós úr bejött már?
- Még nem láttam – kiáltotta az őr.
- Nyertem. Enyém a sajt. Halkan nevetett. – Hozza ide a gitáromat. Taube engedelmeskedett.
Deák átvette a hangszert, megpengette a húrokat. 
- Maga brassói születésű, ugye?
- Az vagyok, tanár úr.

Szól a kakas már. Majd megvirrad már.

Ha az Isten nekem rendelt, enyém leszel már...”